A Sztori
Az egész ott kezdődött, mikor még kapcsolatunk hajnalán voltunk, és gyermekünk sem volt. Akkoriban sokat utaztunk, jártuk a világot, fesztiválokat, koncerteket. Mikor úgy hozta a szükség, a férjem egy perc alatt térült-fordult a férfi vécén, míg én hosszú perceket álltam sorban, hogy aztán egy vállalhatatlanul koszos, kívül-belül összepiszkított toaletten elvégezhessem folyó ügyeim.
Akárhogy ügyeltem rá és ugyan soha nem ülök rá, minden igyekezetem ellenére igen gyakran összeszedtem húgyúti fertőzéseket, melyek aztán hetekre keserítették meg az életemet. Nem tudtam beletörődni ebbe, ezért elkezdtem beleásni magam a témába. Megrendeltem a világon fellelhető, jellemzően indiai, kínai, vietnámi eldobható pisitölcsérek mindegyikét. Az összeset kipróbáltam, teszteltem különböző élethelyzetekben. Némelyik átázott használat közben, vagy visszafröcsögött a vizelet a túl erős vizeletsugártól, de leginkább formai problémákat véltünk felfedezni bennük, ami a diszkrét tárolást és használatot akadályozta, de legfőbb hiányossága mindegyiknek az volt, hogy használat után szemetesbe kellett dobni, mert ezek közönséges papírből készültek.
Mindezen tapasztalatokkal felvértezve megbíztunk egy kiváló magyar grafikus-formatervező hölgyet, hogy alkossa meg nekünk a tökéletes pisitölcsért. Hónapokon át tartó tervezés után megszületett a mostani név, logó és formaterv, mely mind az ő kreativitását és keze munkáját dicséri. Köszi Nóri ezúttal is!
Innentől már „csak” a megfelelő laboratórium, papírgyár és kötészeti üzem megtalálása volt hátra, amik még majdnem két évet, és hatalmas invesztíciót emésztettek fel. De hisszük, hogy nem volt hiábavaló. A projekt elején megkérdeztünk ezer nőt, hogy miként viszonyulnak a nyilvános wc használatához. A kutatás eredménye nem okozott meglepetést, a válaszadók 95%-a gyűlöli minden, nem az otthonában lévő toalett használatát, és 82% nem is ül rá a csészére. Most, hogy túl vagyunk ugyanennyi helpee felhasználó fókuszcsoportos vizsgálatán, még bizakodóbbak vagyunk.
Mottónk: minden női táskában ott a helye egy doboz helpeenek!
Molnár Boglárka
